„Azért tanítok, mert minden ember boldog szeretne lenni, és el akarja kerülni a szenvedést”

Sákjamuni Buddha volt az első történelmi személy, aki saját erőfeszítése révén elérte a teljes megvilágosodást.
Az időszámításunk előtti VI. században született Észak-India egyik apró országában, királyi család sarjaként, Gótama Sziddhárta néven.

A Buddha szó a történelmi személyen túl, azt az állapotot is jelöli, amikor megszabadulva a zavarodottság fátylaitól, felragyog a tudat ragyogó öröme és szeretete.

Huszonkilenc évesen a palotát elhagyva, szembesült az élettel szükségszerűen együtt járó szenvedéssel. Felismerése megrázta, és mély együttérzés ébredt benne a lények iránt, akik zavarodottságukban a boldogságot keresve, mégis a szenvedés magjait ültetik. Másnap elhaladt egy jógi mellett, aki az elmélyült meditáció állapotában időzött. Érezte, hogy ez az ember valami erőteljes és időtlen dolgot tapasztal, olyat, mely messze túl van a feltételekhez kötött világ berögzültségein.

Elhatározta, hogy példáját követve eléri a megvilágosodást, és megmutatja a zavarodottságból kivezető utat minden lény javára. Hat éven át tanult különböző tanítóktól, de egyik sem vezette el a végső tapasztalathoz. Törekvésének gyümölcse Bodhgájában ért be harmincöt éves korában. A tudatát takaró utolsó fátylak is feloldódtak, és megszűnt az elválasztás a külső és belső világ között: testének atomjain keresztül ismert mindent és eggyé vált a teljességgel. Elérte megvilágosodást.

Ettől kezdve negyvenöt éven keresztül tanított, egyik helyről a másikra vándorolva. Gyakorlati módszereket adott, melyek ma is segítenek az embereknek örömteli, mások számára is hasznos életet élni.

„Csupán azt tanítom, ahogy a dolgok vannak.”