Kedves Tanárok és Diákok!

Suliprojektünk keretében azoknak kínálunk lehetőséget, akik mélyebben szeretnének megismerkedni a tibeti buddhizmus filozófiájával, életszemléletével és módszereivel.

Modern világunkban gyakran felmerülő kérdés, hogy mi után is rohanunk, vagy milyen maradandó értékek szerint rendezzük életünket. A vallások, filozófiák sokféle választ adnak erre.

E különböző szellemi utak sok szinten érintkeztek a történelem során. A hasonlóságok ellenére legtöbbször más a cél és az út is. Fontos a kritikus vizsgálat, hogy képesek legyünk megkülönböztetni és megismerni ezeket. Csak e tiszta megértés után gazdagíthatjuk saját kultúránkat.

Általában a tananyagok rövid ismertetőiből nem derül ki, miért egyre népszerűbb a buddhizmus Nyugaton, és miért hivatkoznak rá gyakran a modern tudományok. Ezt a hiányt szeretnénk pótolni azzal, hogy hiteles és életszerű információt adunk közre a buddhizmus témakörében, amit magunk is gyakorlunk.

Buddha negyvenöt éven át tanított, ezalatt a legkülönbözőbb embereknek adott tanácsokat, hogy hogyan alakítsák az életüket úgy, hogy tartós boldogságot tapasztaljanak, és ne csak idősebbé, de bölcsebbé is váljanak. Figyelembe vette tanítványai képességeit, az eredmény pedig a buddhista tanítások különösen sokoldalú és átfogó gyűjteménye, mely választ tud adni az élet és halál nagy kérdéseire.

Ennek felfedezésére lehetőséget kínálunk központjaink látogatására, ahol előadásokat, meditációkat, szakkört is tudunk szervezni igény szerint.

Részletek és időpont-egyeztetés:

info@tibeteuropa.hu